vagyok

Holnap Nagypéntek. A kereszt, a gyász, és a halál ünnepe. Amikor arra emlékezünk, hogy az emberiség megváltóját az emberiség szépen felszögelte egy fára. Mert Ő így szeretett minket, és mi is így "szerettük" Őt. Mi az igazság? - kérdezte Pilátus. Hát ez. Mi emberek annyira szeretjük, ha valaki segíteni akar nekünk, hogy jól megöljük. De előtte persze meg is kínozzuk, nehogy olcsón megússza. Csak szenvedjen sokat, az a jó. Lehet vállon veregetni magunkat.

Jézus nem volt hülye, tudta miért szenved. Sokszor mi is tudjuk, mégis menekülnénk. De nem lehet. Kereszténynek lenni annyit jelent, mint szövetségben lenni Istennel. Kitartani mellette egy életen át - ahogy Ő is kitart mellettünk.

Ma nagyon csúnyán beégtem a munkahelyemen. Leültettem a főnököm, és megmondtam neki, hogy a projekt, amit két hete rám bízott, nem fog elkészülni határidőre. Pedig tényleg annyit dolgoztam vele, mint egy zombi, és mégsem. A hétvégén is csinálnom kell majd, tehát a húsvéti pihenésnek lőttek.

Ez nagyon kellemetlen [még akkor is, ha vasárnap semmiképpen nem fogok dolgozni], de mégis megtanított valamire. A Húsvétban nemcsak a Feltámadás örömünnepe van ott, de a Nagypéntek minden keserűsége is. A szenvedés. És ha Jézus valódi követői akarunk lenni, akkor bizony előbb-utóbb megtalál minket a szenvedés is. A mi keresztünk. Az enyém most a munka. Nem szép, nem egyedi, és nem látványos kereszt, de ennyi adatott. Próbálok helytállni alatta - ameddig tudok. Utána meg - na ez már nem az én kezemben van.