holtidőbe mormolt érthetetlen makogásként
tűnik fel arcod ismerős gödre
szavaid szünetjében átsejlő mosolyod rozsdája
s újra int a tavalyi szirmok szülőföldje
fülemben „sz”-ed sziszeg
nyakamon kezed hűvöse
gyomrom falán banánhalál
számban hitem vöröse
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.