Békásmegyer a konzervált depresszió városnegyede. A környéken sétálgatva úgy tűnik, mintha ide nem költöztek volna az emberek, hanem inkább ittrekedtek, mint a menekült boszniai szerbek a vajdaságban. A környezet minden jel szerint az életkedv elleni háborúját vívja. De ez csak részben igaz, hiszen egy belvárosi csak álmodhat ennyi zöld területről, de esélye sincs, hogy egy ekkora parkban lakjon. Akkor hát hol a hiba? És mit tehetek én, akinek a gyülekezete a közepén van ennek a betondzsungelnek?

A kérdés azért foglalkoztat, mert segíteni akarunk, akarok ezen a nyomoron. Emlékszem, hogy hányszor beszéltem a gyülekezet előtt arról, hogy meg kell nyerni ezeket az embereket Krisztusnak, mert ez az egyetlen esélyük az igazi örömre. Amikor ezt mondtam, mindig előttem rebegett a kép, ahogy megszólítjuk a békási lakosokat, invitáljuk őket a közösségünkbe és szeretettel beszámolunk nekik a kétezer évvel ezelőtti eseményekről.

Tegnap Krisztus elindított. Évek óta először éreztem, hogy Isten kirúg a lakásom ajtaján, hogy végre ne beszéljek a segítségről, hanem tegyek is valamit. A meglepő az volt, hogy szavakat nem adott a számba. Ehelyett szent meggyőződéssel kalapáltam, reszeltem, fűrészeltem mindaddig, míg egy olyan botom nem lett, amivel szemetet lehet szedni.

Két nejlonzsák, seprű és ez a bot volt az evangélium a kezemben. Az írtózatosan elkoszolódott területen meg sem látszott a sepergetésem, de biztos vagyok benne, hogy új bizonyságtételbe kezdtem. Ott és úgy, ahogyan Isten akarta.

Ez az egész egy kicsit önfényezésnek tűnhet, de nem az. Nagyon nehéz volt elfogadnom, és még most is kétségeim vannak, hogy érdemes ilyen látszólag eredménytelen, sőt értelmetlen feladatba fogni, mely nem kecsegtet az újjászületés sikerével. Talán sosem tudják meg a lakótelepen, hogy egy keresztény szemetet szed. Sőt, hogy ezt valójában Isten szedi. Sőt, hogy ez az Isten új akolba hívja őket, hogy megpihenjenek egy kicsit.

De lehet, hogy erre nincs is szükség. Talán a szemetet nem is ezért kell felszednünk. Az egész világ beteg, nem csak az emberek. És a keresztényeken keresztül nem csak az emberek helyét találja meg és adja vissza Mennyei Urunk, hanem minden másét. A szemétnek pedig a kukában a helye.