Sznobnak lenni jó. Napi 5 újságot és heti 4 könyvet olvasni, moziba járni olyan művészfilmekre, amiket alig néz valaki, valamint kicsi eldugott klubokban vitatkozni arról, hogy hogyan lehetne jobbá tenni ezt az országot, ha az a sok hülye nem lenne benne... felemelő érzés, és az önértékelést is jócskán megdobja. Pláne amikor érzed, hogy sok társaságban már pusztán annyival hatalmasat villanthatsz, ha finoman elmagyarázod a többi droidnak, miért és hogyan nyerte meg Thébai Spártával szemben a leuktrai csatát.
;
A sznobságból kigyógyulni is jó. Felfedezni a többi ember viselkedésében, gondolkodásában az Isten munkáját, nagyságát, ráérezni az értékükre, a teljesen másfajta élettapasztalatuk mérhetetlenül nagyobb fontosságára, ráadásul sokkal kevesebb pénzt költeni és nézni hogyan dagad a bankszámla, mert nem apasztja a sok fölösleges kiadás... na ez is legalább annyira felemelő, pláne ha az összes hülye sznob entellektüelt lenézhetjük közben, mert nem látják a lényeget az elefántcsonttornyaikból.

Eddig tehát találtunk két vonzó alternatívát. De mi van, ha az ember felébred, rájon hogy bilibe lóg a keze, és már annyira sötétbunkó, hogy az fáj? Hát épít újra egy elefáncsonttornyot, csak ezúttal buzgón bekenegeti keresztény vakolattal, és az építkezés közben sűrűn emlegeti Jézus nevét... Talán ettől kevésbé lesz törékeny?