Nemrég jöttem rá, hogy a számítógépes játékokban nincsenek temetők. Helyesebben, csak akkor, ha FPS (First Person Shooter) játékról van szó, és ott játszódik, ott lövik egymást halomra az emberek, szörnyek. Vagy a stratégiai játékban, amikor felhúzok egy 10.000 lakosú városkát, akkor mindenfélét kell bele építeni rendőrségtől a templomon át a piactérig, csak temetőt nem.

A gengszterfilmekben hasonló a helyzet. „Luca Brasi a halakkal alszik”, de a búvárok nem keresik, anyja, testvére nem gyászolja. Temetésre is csak akkor visz el minket az operatőr, ha ott két ember találkozik, és ez dramaturgiailag fontos, pl. megbeszélnek valamit.

Puskás Ferenc temetése is érdekes tapasztalatokkal szolgált. Sokan beszéltek, arról, hogy „Öcsi bácsi már az égi pályán rúgja a gólokat”. Zavaros túlvilágképek tömegével találkozhattunk. Honnan veszik ezeket?

Ezekből, és más megfigyelésekből is azt a következtetést vontam le, hogy igen könnyen zavarba lehet hozni az embereket a halál témával. Pedig mindannyian gyászolunk valakit. És úgy beszélünk róla, hogy a Mennyországban van. Még senkit sem hallottam arról beszélni, hogy ez, vagy az a közeli hozzátartozója a Pokolban van. Talán ezért is népszerű a temetéseken a „Csak a jók mennek el” című dal. Csendben hozzáteszem: és az összes többi ember is.